Család

Hogyan és miért lett életem része a mozgásterápia?

Üdvözlöm! Unyi Tamara vagyok, férjezett, két gyermek anyukája. A fiam ma 18 éves. Amikor óvodás volt, az óvodapedagógusa azt mondta, hogy vigyem el szakemberhez, mert valószínűleg hiperaktív. Ma vitorlás repülőt vezet Budapest felett 1-2 órán keresztül. Ül a pilótafülkében és rengeteg műszerrel navigálva irányítja repülőgépét.…
A lányom 10 éves. Némi olvasási nehézsége merült fel a második osztály végén. Okos gyermek révén megtanulta kívülről az órán olvasott szöveget, így nem derült ki, hogy keveri a betűket… Ma negyedikes, és jól olvas, boldog gyermek, jó tanuló.
Az én két személyes esetem a példa arra, hogy nincs lehetetlen! A sikerért, a javulásért azonban tenni is kell, időt és energiát nem sajnálva, kitartóan cselekedni.
Nem minden édesanya érez elhivatottságot arra, hogy ő maga tanulja meg azt a terápiát, amelyre gyermekének szüksége van. Én így tettem, mert szeretnék minden kisgyermeket hozzásegíteni ahhoz, hogy önfeledten, harmonikus mozgással, megfelelő koncentrációs, olvasási, szövegértési képességekkel élhesse meg gyermekkorát, iskolás éveit pedig a kudarcok sora helyett sikerélmények kísérhessék.

Alapozó terápia, DSZIT vagy Ayres terápia: Mozgásterápia gyermekre szabottan!

A két eset vitt arra az elhatározásra, hogy megtanuljam az Alapozó terápiát. Tudásom széleskörű kiszélesítése miatt elhatároztam, hogy még többet tanulok a mozgásterápiáról. Így kezdtem el tanulmányaimat a mozgásterápiák világában, és tettem magamévá a tudást, a különböző terápiás módszereket.
Mivel minden gyermek más, hiszem és vallom, hogy a gyermekeknek az a legjobb, ha mozgásfejlesztő szakemberként gyermekre szabottan tudom alkalmazni a számára legmegfelelőbb terápiát.

Óvodaigazgató

Jelenleg óvodaigazgató vagyok egy 15 csoportos óvodában. Nap, mint nap látom, tapasztalom az érem másik arcát. Rendszerint az óvodai szakvélemény időszakában derül ki, hogy bizony van mit pótolni a gyermeknek, mert itt-ott lemaradásai vannak, nem érett még az iskolai kihívásokra.
Ha időben észrevesszük, hogy támogatásra van szüksége a gyermeknek, és a szülő ebben partner, akkor nagyon sokat segíthetünk abban, hogy a gyermek hasonlóan boldog, sikeres időszakot töltsön el az iskolai évek alatt is.

Mozgásfejlesztéssel, terápiával elősegíthetjük a gyermek idegrendszerének beérését. Megfelelő támogatással fel tud zárkózni kortársaihoz, be tud illeszkedni a közösségbe.

Munkám során gyakran tapasztaltam, hogy a gyermek „mássága”, illetve a kiemelt figyelmet kívánó energiatöbblet nyomot hagy a családi szerkezetben is. Nemcsak a családon belüli gondok okoznak a családtagok között feszültséget, hanem a munka/család egyensúlyának kialakítása is megoldandó feladatként terhelődik elsősorban az édesanyákra.

 LIFE COACH

A Mars Venus Coaching csapatában tevékenykedem Life Coachként. Elkötelezett, alaposan képzett, pozitív gondolkodású és szenvedélyes szakemberként igyekszem jobbá tenni az emberek életét. Célom, hogy motiváljam, inspiráljam a sikerre vágyókat, támogassam őket kitűzött céljaik elérésében, a teljes értékű élet megteremtésében.
Ezzel a szemlélettel tudok segíteni élettervezésben, tartós és minőségi párkapcsolat kialakításában, önbizalom és önbecsülés növelésében, pozitív gondolkodás elsajátításában egyaránt.

Mindenkivel előfordul, hogy életének egy-egy szakaszában elakad, nem látja, hogyan tovább. Egy szeretett emberben csalódni mindig nagy fájdalom, melytől önbecsülésünk, önbizalmunk is meginog.
Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal, együtt meg fogjuk oldani a helyzetet. Láttam és tapasztaltam saját gyermekeimen, hogy mennyire fontos a mozgásfejlesztés, a pozitív, támogató környezet!
Ha azt tapasztalja, hogy gyermekének valamely készsége vagy képessége nem alakult ki megfelelően még, adja meg számára a sikeres, boldog gyermekkor lehetőségét, képességeinek kibontakoztatásához vegye igénybe szakember segítségét!

Unyi Tamara mozgásfejlesztő, óvodapedagógus, Life Coach

Email: tamara13okto@gmail.com

Facebook: Tammy Okostorna

Telefon: +36 20 55 33 717